Jung és az asztrológia

„Van egy a priori tényező minden emberi tevékenységben, nevezetesen a psziché egyedi, velünk született, tudat-előtti vagy tudatalatti struktúrája.”^[i]

„Mindenki magában hordozza az életformáját, egy irracionális formát, amelyet semmilyen más forma nem tud felülírni.”^[ii]

Carl Gustav Jung (1875–1961) svájci pszichiáter és pszichoanalitikus, a modern mélylélektan kiemelkedő alakja, az ún. analitikus pszichológia megteremtője. Jung életműve az európai gondolkodás egyik csúcsteljesítménye, amely máig meghatározó, megtermékenyítő hatással van nemcsak a transzperszonális (vagyis a psziché transzcendens vonatkozásaira nyitott) pszichológia különböző ágaira, valamint a pszichoterápiára általában, de a filozófiára, kulturális antropológiára, mitológia- és folklórkutatásra, összehasonlító vallástudományra is. Jung pszichológiája egyúttal közvetlen előzményül és fogalmi bázisul szolgál az elsősorban Liz Greene, Howard Sasportas, és Stephen Arroyo nevével fémjelezhető ún. pszichológiai asztrológiának.

Jung páratlanul komplex és termékeny életműve több mint 60 év munkáját és több ezer írott oldalt foglal magába, melynek csupán egy töredéke foglalkozik közvetlenül az asztrológia témakörével. Munkássága ugyanakkor több ponton és vonatkozásban is érintkezik az asztrológiával, amelyhez Jung pályája korai szakaszától tudományos munkáiban, levelezésében, naplójában és interjúiban egyaránt vissza-visszatért. Bizonyos értelemben nem túlzás azt állítani, hogy Jung ember- és világképe, illetve az asztrológiai ábrákból kinyerhető pszichológiai információ kölcsönösen kifejtik és magyarázzák egymást, sőt Jung egyik elmélete az asztrológia tudományos magyarázatára is kísérletet tesz. Alább következik ezen érintkezési pontok vázlatos számbavétele.

Jung egy máig nagy hatású tudományos modellt – saját szavaival egy „tapasztalati alapon szükséges gondolati koncepciót” – állított fel az asztrológiai összefüggések magyarázatára. Synchronicity – An Acausal Connecting Principle (Szinkronicitás – egy nem-kauzális összekötő elv)[iii] című munkájában megalkotta és leírta a szinkronicitás, másképpen „értelmes egybeesés” vagy „jelentésszerű egyidejűség” fogalmát, amellyel a modern fizikára épülő világértelmezés idő-tér-kauzalitás hármasságát egy negyedik magyarázó elvvel egészítette ki. Kiindulópontja, hogy az asztrológia „működésének” hátterében nyilvánvalóan nem állhat ok-okozati kapcsolódás. Ehelyett úgy tűnik, hogy transzcendens összefüggés áll fenn az emberi psziché és a materiális valóság között, mégpedig azon az alapon, hogy e kettő csupán különböző megnyilvánulási formái ugyanannak a világ egészét alkotó és végeredményben pszichikus jellegű energiának. (A szinkronicitásról ezen a weboldalon bővebben itt.)

Jung továbbá egy sor olyan pszichológiai alapfogalmat dolgozott ki, amelyeket a születési horoszkóp egyrészt közvetlenül visszaigazol, másrészt azok a pszichológiai asztrológiai tanácsadásban minden további nélkül alkalmazhatók. Az egyik legmeghökkentőbb ilyen egybeesés Jung négyes személyiségtipológiája^[iv] és a négy asztrológiai elem között mutatkozik. Jung az egyén „legmagasabban differenciált alkalmazkodási és tájékozódási módja” alapján négy ún. funkciótípust különböztetett meg: a gondolkodó, érző, érzékelő és intuitív funkciókat. Noha Jung tisztán tapasztalati alapon, mindenféle asztrológiai referencia nélkül írta le a négy pszichológiai alapfunkciót, leírása lényegében tükörképe az asztrológiai jegyek elemek szerinti csoportosításának. A tizenkét asztrológiai jegy valójában négy asztrológiai elem (Tűz, Levegő, Víz, Föld) három-három altípusa. és egy születési horoszkóp elem szerinti hangsúlyai – az tehát hogy a bolygók, illetve az Aszcendens milyen elemekhez tartozó jegyekben helyezkednek el – tökéletesen megfelel a jungi funkciótípusoknak. Így a levegő elem túlsúlya (több bolygó a levegő elemhez tartozó jegyekben) a jungi terminológia szerint „gondolkodó”, a víz elem dominanciája „érző”, a földé „érzékelő”, míg a tűzé „intuitív” személyiségtípust eredményez. (A születési horoszkópban jól látszik egy második hangsúlyos elem is, hasonlóképpen ahhoz, ahogy Jung is beszél másodlagos vagy kiegészítő funkcióról.) Asztrológiai szempontból fontos mindehhez hozzáfűzni, hogy az elem szerinti főhangsúly nem minden esetben egyezik meg a Nap jegyének elemével, vagyis például egy Halak szülött elsődleges adaptációs módja – jungi alapfunkciója – nem minden esetben az „érző” funkció, mivel az elem szerinti főhangsúlyt a teljes ábra mutatja.

Ezen túlmenően is szinte minden jelentős jungi fogalommal konstruktív módon lehet dolgozni az asztrológiai ábrafejtésben. Az intorvertált, illetve extrovertált alapbeállítódás világosan látszik a horoszkóp jegy-, illetve ház-hangsúlyaiból. Jung persona fogalma (kb. társadalmi szerep, nyilvánosság előtt vitt szerep, státusz) jól leírható a születési ábra „legmagasabb pontjának” (MC), illetve az azzal kezdődő 10. háznak a vizsgálatával. Az animát (egy férfi pszihéjének tudattalan női komponensét) nagymértékben feltárja az adott férfi ábrájának Vénusz állása, míg az animust (a női psziché tudattalan férfi oldalát) a nők Mars állása. Jung központi fogalma, az Árnyék sok szempontból szoros hasonlóságot mutat a születési ábra Szaturnusz állásával. A szintén központi jelentőségű projekció (a nem kívánt tudattalan tartalom kivetítése) asztrológiai értelemben a horoszkópban esetlegesen meglévő diszharmonikus fényszögkapcsolatok (vagyis a psziché egyes komponensei között fennálló problematikus kapcsolatok, például egy Hold–Plútó szembenállás) egyik tagja „kivetülésének”, vagyis a külvilágban való megtapasztalásának felel meg. Hasonlóképpen, az ún. „külső bolygók” (Uránusz, Neptunusz, Plútó) ciklusai, illetve szerepük egy születési ábrában bizonyos értelemben megfeleltethető a kollektív tudattalan jungi leírásának.

Asztrológiai szempontból ezeknél is fontosabbak Jung egész életművenek átfogó és szervező fogalmai, a Selbst (Mély-Én, Core-Self) és az individuáció. A Selbsten Jung a psziché teljességét érti, amely nemcsak az egót (a tudatos tartalmat), hanem a személyes kapcsolatok és sorsesemények formájában megnyilvánuló tudattalant is magában foglalja. A Selbst sorsunk és életutunk hajtóereje: az a transzcendens erő, amely „gondoskodik arról, hogy mindaz, ami az életünkbe tartozik, bele is kerüljön abba”, függetlenül attól, hogy ez egybeesik-e az ego szándékaival. A születési horoszkóp ilyen értelemben akár a Selbst modelljének vagy térképének is tekinthető, mivel az a klienssel folytatott dialógus fényében nemcsak az önazonosként felismert és elfogadott pszichés tartalmat, hanem a külvilágban „akadás”, „ütközés”, „irritáció”, „probléma”, „komplexus”, „neurózis” formájában megjelenő tudattalant is mutatja.

A személyiségfejlődés másik jungi alapfogalma, az individuáció lényegében leírható a Selbst időbeli megvalósulásaként, illetve kibomlásaként. Az individáció a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem minden áron, másokra tekintet nélküli „önmegvalósítást” és énközpontú életvitelt jelent, hanem az életút feltartóztathatatlan, olykor súlyos megrázkódtatásokon és kríziseken keresztül vezető, de saját tudattalan természetünknek megfelelő „lezajlását”. Ha úgy tetszik, a Selbst ránk tekintettel nem lévő önmegvalósítását. Ezt a lefolyást asztrológiai értelemben a bolygótranzitok által jelölt változási, átalakulási, érési ciklusaink mutatják, vagyis amennyiben a Selbstet egy gondolatkísérlet erejéig megfeleltetjük a születési ábrának, úgy az individuációt tekinthetjük a személyiség tranzitok és progressziók által időzített érési folyamatának.

„Ellenállhatatlanul erős késztetés ösztökéli az embert, hogy önmagává váljék. Erre mindig számíthatunk, ha arra nem is, hogy a dolgok szükségképpen jóra fordulnak. Ha minket magunkat nem is érdekel a sorsunk, a tudattalant annál inkább.”^[v]