Bemutatkozás

portre.jpgA nevem Ibolya Tamás, 1974-ben születtem Szentesen. Tanulmányaimat az ELTE magyar nyelv és irodalom, politikaelmélet és skandinavisztika szakjain, valamint a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetében folytattam. Változatos tanulmányi hátteremből és érdeklődéseimből kifolyólag dolgoztam már mint angol nyelvi magántanár, külügyminisztériumi hivatalnok, diplomata, kutatóintézet tudományos asszisztense, asztrológiai témájú könyvek fordítója és szerkesztője, a dán zöld párt aktivistája, vízilabdajátékos, vízilabdaedző és tolmács. 1991–92-ben Finnországban, 2010-2018 között pedig Dániában éltem. 2018 nyarán költöztem vissza Magyarországra, azóta szellemi szabadfoglalkozásúként élek, valamint közéleti és környezetvédelmi aktivizmussal foglalkozom. 

Amennyire vissza tudok emlékezni, az asztrológia mindig foglalkoztatott, de csak 30 éves koromban, egy személyes krízis és egy felkészült asztrológusnál tett megrázó erejű látogatást követően vált szenvedélyemmé. Röviddel ezután Stephen Arroyo amerikai asztrológus Asztrológia, karma és átalakulás című könyve véglegesen e csodálatos tudásterület irányába vezetett, majd hamar rátaláltam Liz Greene-nek, a világ talán legelismertebb pszichológiai asztrológusának The Center for Psychological Astrology nevű londoni iskolájára, melynek kiadványai és szemlélete meghatározzák gondolkodásomat. Liz Greene és munkatársai könyveinek és oktatási anyagainak olvasásával és fordításával párhuzamosan, ezek részeként, találkoztam először C .G. Jung pszichológiájával, amit életem legnagyobb szellemi hatású találkozásának tartok. Nincs pszichológusi végzettségem és nem vagyok jungiánus analitikus, de Jung legfontosabb gondolatai nagyon erősen „beszélnek hozzám”, és azokat – mint a pszichológiai asztrológia követői általában –, amennyire csak lehet, saját gyakorlatomban is alkalmazom. Minderről többet és részletesebben az olvasó e weboldal egyéb fejezeteiben talál. (Közelítések az asztrológiához, Jung és az asztrológia)

Ami az asztrológiai tanácsadást illeti, szemléletem mindenekelőtt gyakorlati jellegű és az „itt és most”-ra fókuszál. Akkor látom valódi értelmét egy asztrológiai beszélgetésnek – foglalkozzon akár mindig jelen lévő, tipikus nehézségeinkkel, akár pedig valamilyen átmeneti, fájdalmas krízishelyzettel –, ha annak hatása van, vagyis ha valamilyen mértékben módosít a kliens tudatos beállítódásán, és a saját helyzetének megértését pozitívan befolyásolja. Az asztrológiával nem tudjuk jelentős sorseseményeinket manipulálni, és tipikus konfliktusainktól, neurózisainktól sem fog egy csapásra megszabadítani minket. Ugyanakkor az önismeret, önmegértés és önelfogadás lélegzetelállító eszköze, amely ráadásul jelentős fordulópontjaink időzítését és kapcsolataink összeillőségét is mutatja, és kritikus élethelyzetekben képes arra, hogy releváns, használható szempontokat és életünk „magasabb tervét és szándékát” tükröző szemléletet közvetítsen.